2019. augusztus 28., szerda

Álcában, harcban


Immár hivatalosan is elkezdődött a kampány, az őszi önkormányzati választásra készül az ország. Pécsett nem a megszokott módszerre számíthatunk: egyrészt indulnak a pártok (a Fidesz-KDNP az ÖPE-vel szövetségben, emellett az LMP, és a Mi Hazánk), illetve indul egy magát civil szerveződésnek nevező alakulat, a Mindenki Pécsért Egyesület is.
Ne érezze magát tájékozatlannak a kedves pécsi olvasó, ha erről a szervezetről az előző években mit sem hallott, nem tehet róla. Hiszen ez az egyesület nem is dolgozott a városban az előző években, nem végzett semmilyen civil munkát, nem láthattuk őket a városért serénykedni, mint sok-sok más olyan szervezetet, akik rendkívül értékes tevékenységet végeznek – mindannyiunkért, pécsiekért.
Ez a szervezet Mellár Tamás bábáskodásával jött létre, aki tavaly még azt állította, független jelöltként száll ringbe a választáson, majd amint bejutott a parlamentbe, azonnal be is ült az MSZP-P-frakciószövetségbe – és ezt a mai napig nem is bánja (a szavazóit is meg kellene azért kérdezni). Az egyesület időnként tartott egy-egy fórumot, volt, hogy még Mellár sem várta meg a végét. De akkor miért is van rá szükség?
A Mindenki Pécsért egy úgynevezett ernyőszervezet, vállaltan azért, hogy az MSZP-s, DK-s, jobbikos és egyéb „felségjelzésű” politikusokat elrejtse. A nevek persze árulkodóak, nehéz is elmondani néhány közismert baloldali káderről, hogy ők most már civilek. Persze azért megpróbálják.
Mint korábban kiderült, az a terv, hogy ha bejutnak így „civilként”, csak utána alakítanak frakciót, DK-sat, MSZP-set, jobbikosat, kinek-kinek színe szerint. Akkor már mindegy, a pécsiek szavaztak, eső után köpönyeg.
Azt persze nem tudhatjuk, egy ilyen MSZP-DK-Jobbik-ésatöbbi-koalíció hogyan vezetné Pécset. De mivel az ellenzéki terv mögött országszerte Gyurcsány keveri a kártyákat, így azért sejthetjük… De az is elég, ha megnézzük például Salgótarjánt vagy épp mostanában Szombathelyet. Salgótarjánban 5 év alatt sikerült elérni, hogy minden csúcsot megdönt a munkanélküliség (míg Pécsett most az országos átlag alatt van), míg Szombathely a marakodástól és a vitáktól hangos. Mert vitáznak egymással, harcolnak a kormányzattal, így pedig se idő, se energia nem marad arra, amiért megválasztották a képviselőket: hogy előre vigyék a várost.
Noha a cél mindenhol éppen ez kellene, hogy legyen. Persze Pécsett is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése