2018. február 26., hétfő

Most akkor van vagy nincs diktatúra?

Nyert a Fidesszel szemben Márki-Zay Péter, amiből nemcsak a Fidesznek, hanem a választóknak is komoly tanulságokat kellene levonnia. Ő az első, aki úgy nyert, hogy fakenews-okkal árasztotta el a baloldali médiát, úgy, hogy totálisan alkalmatlan lesz betarthatatlan ígéreteinek végigvitelére.

2018. február 17., szombat

Hazugságok hálójában

Csodákat láthatunk, ahogy közeleg a választás napja.
Több elemző felvetette már, az ellenzék olyan reménytelen helyzetben van, hogy a sajtója tartja már csak lélegeztetőgépen, és mindent meg is tesz érte. Ha kell, félinformációkkal, csúsztatásokkal, vagy éppen nettó hazugságokkal. Nemrég olvashattuk, hogy az egészségügyi dolgozók nem kaptak béremelést, azt harsogta az egyik hírportál szalagcíme, hogy hazudott a miniszter. Azután kiderült, régebbi bérpapírokat mutogattak, nem újakat. Máskor azt olvashattuk, patkányok rohangálnak az egyik fővárosi műtőben, ez sem volt igaz, de sebaj. Persze nem kell ehhez Budapestre utazni, van nekünk is ilyen sajtótermékünk. Az egyik arról írt, 2016 óta semmi nem történt az Árpád fejedelem iskola felújítása kapcsán, és a legalapvetőbb újságírói alapelvet sem vették figyelembe, mondjuk azt, hogy utánanézzenek az ügynek. Ha megtették volna, láthatták volna: az EU-s közbeszerzési portálon már megjelent a felhívás erre az iskolára, jó ideje olvasható – azaz nem ígéretről, hitegetésről van szó, pusztán arról, hogy a közbeszerzéseknek bizony szabott ideje van. Egy másik cikkben meg azzal próbálják hergelni a pécsieket, hogy a kormányzati segítség miatt elzálogosították a Kodály Központot. Vegyünk egy nagy levegőt és vegyük elő a józan eszünket is. Lett volna bármely bank, amelyik elfogadta volna fedezetként egy hitelhez a Kodályt Központot? Nem lett volna. A kormány elfogadta, sőt hatalmas összegekkel támogatja is a fenntartását. Ha pedig Pécs nem tudná visszaadni a támogatást (vissza tudja, de a gondolatkísérlet miatt tegyük fel), akkor mi lesz? Nagy helikopterekkel elviszik Pécsről a Kodályt? Bezárják rozsdás lakatokkal? Kínai bálásbutik lesz belőle? Dehogyis. Most is közösségi tulajdonban van, akkor is abban maradna, és működne tovább. De van egy másik portál is, amely saját bevallása szerint is pletykákról ír. Így jelent meg, hogy szeméttelepen van egy neves szobrász pécsi alkotása, azután kiderült, hogy nem igaz. Megjelent, hogy egy Pécs-közeli város háziorvosi ügyelet nélkül maradhat, ezt a „hírt” az ottani polgármester a közösségi oldalán cáfolta, nyugtatva a helyieket. Megjelent, hogy német autóipari cég beruházását jelentik be Pécsett, itt is „minden” stimmelt, csak a cég dán és élelmiszerbiztonsággal foglalkozik. Folytassuk? Most már odáig jutunk, hogy az jelenik meg, a városnak nincs pénze kiküldeni az aktuális adócsekkeket. Persze ez sem igaz, de nem baj, mert a lap szerint ez „pletyka”. Ha meg eddig nem pletykálták Pécsett, hát most majd fogják. Nem tudni, ebben a sorozatban mire számíthatunk, izgalommal várjuk az ufóészleléses híreket, azt, hogy ellopták a városháza tornyát, vagy hogy lebontják a székesegyházat. Ami különösen pikánssá teszi az egészet, az az, hogy ugyanezen személyek rendszeresen arról elmélkednek, Magyarországon diktatúra van és veszélyben a sajtószabadság. Közben meg azt írnak, amit akarnak, és ebben nem zavarják őket olyan apróságok sem, mint a tények és a valóság.

2018. február 10., szombat

„Bezzeg munkahelyek nincsenek!”

„Bezzeg munkahelyek nincsenek!” - éveken keresztül ez volt a mindent vivő érv, ha olyan valami épült Pécsett, amely „csak” a városlakók mindennapi életét segítette, szépítette, legyen szó egy új parkról, egy játszótérről vagy éppen az állatkertről.