A mi mandulafánk

Pécsnek nagyon sok olyan jelképe van, amelyekről nem csak a helyiek, de az egész ország azonnal a városra gondol. A főtéri dzsámi, a székesegyház, a Hunyadi-szobor, a tévétorony, a Zsolnay-kút bikafejei. Most pedig van egy újabb, ami igencsak összefűzte, összefogta a pécsieket: a havi-hegyi mandulafa.
Ez az ősöreg fa, köszönhetően a pécsiek voksainak, az ország fája lett, most pedig hatalmas versenyben van azért, hogy az Év Európai Fája legyen. Özönlenek a szavazatok, a közösségi oldalakon egymásnak adják a hírt a pécsiek: te már szavaztál? Hajrá, kellenek a voksok! Egy olyan közös pont lett ez, ami megmozgatta a pécsieket.
De miért? Csak mert szeretjük a természetet? Hát persze, de szereti azt más is.
Mert olyan szép ez a fa? Szép, persze, nekünk a legszebb, de talán van a versenyben olyan fa, amelyik érdekesebb formájú.
De akkor mi fogta meg a pécsieket? Az, hogy ez a fa a miénk. Tényleg egy darab Pécs. Már a mögötte álló havi-hegyi kápolna is úgy épült, hogy a pécsiek megfogadták, ha túléli a város a pestisjárványt, építenek egy templomot. S megtették, hátukon, kezükben cipelve a hegyre az építőanyagot. Összefogva.
S ott van maga a fa, amelyik a mediterrán vidékre emlékeztet. Mint mi, pécsiek. Mi tényleg egy kicsit déliek vagyunk, hangosabbak, akik szeretjük a társaságot, akik bátran átkiabálnak a főtéren a barátoknak, akik leülnek a napsütésben egy kávéra, akik kicsit lazábbak. Nekünk talán fel sem tűnik, de egy miskolcinak, szombathelyinek olykor bizony fura lehet.
Ráadásul ez a fa nem adja fel, virágaival dacol a téllel is, ha kell. Talán nem túlzás a párhuzam: ahogy mi, pécsiek. Ahogy nem adták fel a Mecseki Láthatatlanok 1956-ban az orosz tankok ellen, küzdve utolsóként is az országban. Ahogy nem adta fel a város a török, a szerb megszálláskor, járványok után, gazdasági összeomláskor. Daccal, keményen.
Most még nem tudjuk, nyer-e a pécsi mandulafa, elég lesz-e a helyiek voksa az orosz fa ellen. De ez nem is fontos. Mi már nyertünk valamit, ami eddig is a miénk volt, csak talán egészen mostanáig nem is vettük észre.

Ne is figyelj oda rájuk, Édesanyám!

Nincs mese, napokig bénultan, letaglózva állt a balliberális oldal, miután kiderült: Orbán Viktor évértékelőjén olyan családtámogatási rendszert jelentett be, amit kénytelen-kelletlen a kormánnyal sosem kesztyűs kézzel bánóknak is – magukban persze – el kellett ismerniük. Dadognak, dadogtak, de a baloldali Gerő András történész azért megvilágította a helyzetüket egy őszinte pillanatában: az egyik oldalon ott van egy családtámogatási rendszer, a másik oldalon meg annyi, hogy legyen polgárháború.

Akik vajjal kenegetik egymást

Megértük: ma már vajjal kenegetik egymást ugyanazok, akik korábban lenácizták, lezsidózták egymást, akik rozsdás bökőt emelve a szívükhöz kijelentették korábban: bárkivel összefogok, csak azzal a másikkal nem.