„Elfogyott a sör, elfogyott a sör”

Bár elvileg a karácsony közeleg, távolról sem ünnepi ügyekkel foglalkozhat az ország. Kezdődött azzal, hogy az ellenzék úgy döntött, pár hónappal a bukott választás után csak meg kellene mutatni a választóknak, még léteznek egyáltalán, ezért síppal-dobbal-nádihegedűvel akarták megakadályozni a parlamentben a munka törvénykönyvéről való szavazást. Az persze nem számít, hogy önkéntes alapú lenne a túlmunka, és három éve az MSZP is azt mondta, hogy aki többet akar dolgozni, annak ehhez joga van. A balhé és ezzel a várt népszerűségi index növelése a cél – írja a Mecseki Srácok.

A pécsiek szempontjából annyi haszna biztosan volt legalább a dolognak, hogy így láthatták a választókerületében gyakran hiába keresett képviselőjüket – az MSZP-P-frakciószövetségben csücsülő – Mellár Tamást: ott állt a pulpitus mellett, a korábban melegebb éghajlatra elküldött MSZP-sekkel kart karba öltve. Hiteles.

Ekkor még nem sejthettük, mi következik, bár sejthettük volna, Mellár frakciótársa, az országszerte totálisan ismeretlen, a szinte mérhetetlen támogatottságú P-s (!!!) Tordai Bence ugyanis már barikádokat vizionált. Estére azután ország-világ láthatta, milyen is a szabad, demokratikus, liberális véleménynyilvánítás: a tüntetők a parlament előtt le akarták dönteni/fel akarták gyújtani az ország karácsonyfáját, palackkal dobálták a rendőröket, volt, aki egyenesen a rendőrök előtt könnyített magán.

Belefér. Aztán MSZP-s vezető politikusok vagy fenékkel – óriási volt – támadtak, vagy szemből. Lényeg a provokáció, a balhé. Ugye, mondani sem kell, hogyha Pécsen egy járőrrel így viselkedne az egyszerű polgár, hamarjában a háromnapos pihenőre küldenék.

Szóval Mellár ezekkel vállalt elvtársi közösséget. De itt még nincs vége: mások a rászoruló gyerekek számára kirakott szánkókat akarták felgyújtani, vagy éppen egyszerűen elvitték.

A „békés” demonstráción így a rendőrségnek többször lopás miatt kellett intézkednie. Különösen szép pillanatok voltak, amikor egyesek azt kiabálták, „gyújtsátok fel a jászolt”, és/vagy azt skandálták: „elfogyott a sör, elfogyott a sör”. No komment.

Aztán az ország többsége – baloldal is! – által egyáltalán nem ismert Momentum nevű párt hirdetett békés demonstrációt, ami olyan békésre sikeredett, hogy Fekete-Győr András pártelnök maga dobta meg a rendőröket füstgránáttal, ezzel maga dicsekedett el az egyik balliberális hírportálnak. Aztán a párt egy másik vezetőjét hasonló okok miatt vitték el a rendőrök. Ott volt azért az a Nemes Balázs is, a párt pécsi elnöke, aki néhány éve
még – mert akkor éppen olyanja volt – melegeket dobált volna meg, ahogy ő mondta, csak azért nem utcakővel, mert az picikét durva lenne, de maró folyadék mehetett volna rájuk.

Ennek a szélsőjobbos-balliberális figurának aztán sikerült egybeterelnie Mellárt, Kunszt Mártát (DK), Szakács Lászlót (MSZP), hogy egy magáncéget megdobáljanak, és ahol Nemes kijelenthesse: nekik csak az erőszak maradt az eszközük.

Gondoljuk végig a következményeket. Csak magunkban...

Szóval láthatjuk, hogyan is fest egyesek értelmezése szerint a szabad, demokratikus, liberális, tüntető tömeg.

Milyen jó is lenne, ha végre ezek jutnának kormányzati pozícióhoz, mert akkor aki nem tetszene nekik, azt megdobálnák füstgránáttal, vagy éppen felgyújtanák, mint a kukákat, törnének zúznának, meg fütyörésznének.

És akkor eljött az a nap, amikor bementek a köztévéhez, hogy majd ők petíciót olvasnak be. Ja nem az országosan egyébként mindenhol fogható RTL Klubon, hanem az ellenzék szerint gyatra nézettségű M1-en.

Olyan tartalmú petíciót, amit már ezerszer elmondtak, tudjuk, hogy mit követelnek, ez senkinek sem új. Ami új, hogy a botrányokozásban – vagyis inkább a lájkvadászatban – összeállt végre az áhított ellenzéki nagykoalíció. Tudja mindenki, hogy idén áprilisban mi történt, hatalmas bukta. És vajon miért? Mert nem volt lájkvadászat, mert valami olyasmit kellett volna letenni az asztalra, amit értenek a választóik, amivel célt lehet elérni.

Nem jött össze, maradt a füstbomba, a Kunhalmi Ágnes-féle (MSZP) ajtónakrohanásos jajveszékelés – no de kérem, miért nem nyitja??????? –, Hadházy Ákos (ex-ex-ex most független) földön fetrengése, miközben a forradalmárok aprópénzt kértek odabenn, mert az összeset bedobálták az automatákban.

Az, hogy valaki képviselőként belelásson a Magyar Televízió dolgaiba, nem jogosítja fel arra, hogy balhézzon, botrányt okozzon, tűzriadós csengőket nyomogasson, vagy éppen azzal fenyegetőzzön, hogy több ezer ember fogja megszállni a tévét.

Faképnél hagyta Pécset az ellenzék

Nem tudom Önöknek feltűnt-e, de mintha az – egyébként romokban lévő – ellenzék sorra felzabálná azt a pár képviselőt is, aki Pécsről a Parlamentbe jutott. Sorra tűntek és tűnnek el ugyanis Pécsről azok a politikusok, akiknek éppen a helyiek képviselete lenne a feladatuk, de arra nagy ívben tesznek a politikai ranglétra magasabb fokainak elérése érdekében.

Még azok szerint is csapnivaló az ellenzék a magyar emberek közül, akik alig-alig politizálnak, szerintük ugyanis a döglődő ellenzék az oka annak, hogy az Orbán-kormány egymás után harmadszor is kétharmados többséget szerzett.

Pécsen azonban mintha még ennél is borúsabb lenne a kép.

Nem most kezdődött a pécsi ellenzék szétporladása, hiszen emlékezhetünk: egy évvel ezelőtt az akkori legerősebb ellenzéki párt, az MSZP még jelöltet sem tudott állítani, sőt, végül nem is talált pécsi jelöltet, akit elfogadhatónak tartott volna. Így lett a zengővárkonyi Mellár Tamás az emberük.

Őt az urnákhoz járuló belvárosi és mecsekoldali pécsiek többsége juttatta parlamentbe, azonban április 8-a óta szinte kizárólag az országos politikában mozog (valójában teng-leng érthetetlen közgazdasági, MNB-s megnyilatkozásokkal…), semmit nem törődik a pécsi problémákkal, a pécsiek igényeivel, nincs irodája, nem fellelhető. Gyakorlatilag eltűnt.

Pontosan ugyanúgy eltűnt, mint a volt helyi alpolgármester, alias „csokitolvaj” (copyright: Szili Katalin). Tóth Bertalan „pécsi” képviselő eddig csak frakcióvezetőként távolodott el Pécsről olyan elánnal, hogy évek óta nem jelent meg a pécsiek előtt, de azóta megcsinálta a tutit: a 10 százalékos MSZP első embere is lett. Beszédes, hogy a Toller-éra legbefolyásosabb politikusa, Juhász István a minap azt írta ki Facebook-oldalára erről, hogy „egy újabb állomás az MSZP egyre meredekebb lejtőjén”.

A képlet egyszerű mindkét figuránál.

Tóth bukott pécsi politikus, aki abban látja karrierjét, hogy a kommunista utódpártot megőrizze a klinikai halál állapotában valamilyen csoda folytán.

Mellár pedig 135 millió forintért mutatott hátat függetlenségének és a pécsieknek. Ennyit kapott ugyanis az a baloldali frakció, amely miatt porrá zúzta elveit, s amiért mégsem „lesz függetlenként a parlament lelkiismerete” – ahogy azt korábban ígérte szavazóinak és mindenkinek.

A legújabb távozó a porondról a szintén ellenzéki, szintén pécsi országgyűlési képviselő: Keresztes László Lóránt, aki mindkettejükkel vitában, perben és haragban áll. Tóth szerinte Pécs tönkretételének oszlopos tagja és az MSZP a NER része, Mellárról pedig úgy vélekedik, nem vita tárgya, hogy hová tartozik, természetesen Tóthhoz, logikusan levezetve egy olyan brancshoz, ami a NER része, s akikkel soha nem működne együtt.

Ő most éppen azért nem Pécsért és a pécsiekért dolgozik, mert azon mesterkedik, miként tudja életben tartani az ellenzékhez hasonlóan szintén romokban lévő, elnöki lemondáson és belső háborúkon túleső pártját. S miként tudna szövetkezni a kettészakadt Jobbik megmaradt (korábbi önmagát szembeköpő) részével, hogy az a bizonyos pecsenye esetleg még 2022 után is sülhessen számára, meg a többi botcsinálta ellenzéki számára.

A mutatott teljesítmény mellett az a még szomorúbb, hogy ezek a szerencsétlenek, ezek a „tüke pécsiek” válogatják majd össze azt az „álomcsapatot”, amely szerintük alkalmasabb lesz majd Pécs irányítására, mint a jelenlegi városvezetés.

Megmosolyogtató, szomorú, így egyszerre.

Mellár Tamással azért egyet tudunk érteni; néhány évvel ezelőtt a politikának hátat fordítva (sic!) azt mondta:

„További jó dagonyázást kívánok!”

Pécsi sikerrecept mások nyomorának aprópénzre váltásához

Végy egy nagy adag cinizmust, kis érzéketlenséget, némi ostobasággal, prosztósággal, gonoszsággal fűszerezve, egy leheletnyi üldözési mániát, de mindezt megspékelheted mások lenézésével is. A végeredmény: kiváltasz temérdek szenzációs rácsodálkozást, szánalommal vegyes megbotránkozást, s ünnepelni fognak.

Több ezer éves történelme van a világban annak, miként lehet mások nyomorából megélni, önmagunkat előtérbe helyezni, mások szenvedését aprópénzre váltani anyagi vagy más vonatkozásban.

Elég a kétezer éve az oroszlánok közé dobott gladiátorok szenvedésén szórakozókra vagy a két évszázaddal ezelőtt a cirkuszokban torzszülötteken, szerecseneken ámuldozókra gondolni.

Az idők és a módszerek változnak, de a végeredmény ugyanaz: érjük el, hogy az erre fogékonyak jót szórakozzanak mások nyomorán.

Pécsen a legújabban egy pár másodperces videó megtekintése után adtak magukról meglehetősen mély, egyben szánalomra méltó jellemábrázolást.

Megdöbbentően egyszerű maga a történet.

A képsorok szerint egy feltehetően beteg, sérült ember a maga irányította elektromos meghajtású ággyal igyekezett közlekedni a pécsi belvárosban.

A videó készítője nem tudta magában tartani a látottakat és – mint a kocsis, aki a lovak közé dobja a gyeplőt – telefonjáról gyorsan feltöltötte a videót a közösségi oldalra. Két lehetőség van: vagy ő maga is a fent említett receptet igyekezett tökéletesíteni, vagy nem volt annyi sütnivalója, mihez vezet tette.

Így vagy úgy, de piszok rossz döntést hozott.

Másodpercek alatt megtalálta ugyanis a videó azokat, - például egy bukott kispályás politikus és baloldali blogok szerzői képében - akik még nagyobb „fantáziát” láttak benne.

„Fantáziát” arra, miként tudják magukat előtérbe helyezni, ismertebbé tenni vagy éppen, hogy próbára tehessék, mit tudnak kihozni még másokból a videó mellé biggyesztett rövid „szellemes” kommentárokkal, Uram bocsá, még nagyobb nyilvánosságot kapó őrült blogbejegyzésekkel.

Igazán sajnálatos, hogy most a csendes pécsi többség lelkében e megjegyzések miatt szomorúság, elkeseredettség és egyben szégyenkezés honol.

Mert a többséget biztos vagyok benne, úgy nevelték a szülei, hogy ne csodálkozzon rá tátott szájjal a nagyon más embertársaira sem, legyen neki akár csonkolt vagy éppen csökevényes testrésze, legyen akár fekete vagy éppen foltos a bőre, közlekedjen kerekesszékben vagy speciális ágyban.

Abban is bízok, hogy a jelenetet megosztók, s azokhoz kommnentárokat fűzők közül az ismerten liberális érzelműek hozzákezdenek végre a témába vágó, más emberek elfogadását erősítő, „érzékenyítő” kurzusaikhoz mielőbb, a többieknek pedig azt üzenem, olcsón kaphatók kiváló minőségű tükrök minden háztartási boltban.

Szeretem a focit, szeretem a PMFC-t

„Nem, nem úgy, mint a levitézlett Gálvölgyi János az ergya Heti Hetesben, hanem tényleg. 1986 óta és azelőtt is szerettem. Emlékszem még Esterházyra, Détárira, Nyilasira. És emlékszem 2016-ra, az Eb-re. Szóval szeretem. Játszottam begipszelt törött kézzel, begipszelt törött lábbal, szétment ízülettel begyógyszerezve, vagy orvosok által is megtiltva, súlyos hasüregi sérüléssel – igen, baromság, hülyeség és ostobaság. De a szenvedély ilyen – tudják ezt a dohányosok és a szerelmesek. No meg a futballrajongók.

Ez az igazi tragédia…

Nagyon nem lehettek rendben a dolgok a levegőben múlt héten, amikor egy kisrepülőgép eddig tisztázatlan okokból Pogány mellett lezuhant és kigyulladt. Az abban ülő két férfi valószínűleg a létező legnagyobb szenvedések között lelte a halálát, amikor a gépben ülve elégett testük. Azt azonban senki sem gondolta volna, hogy a tragédia után a földön sem lesznek rendben a dolgok. Nagyon nem.

Mellár kiverte a biztosítékot sajátjainál is

A közösségi oldalakon forrongó indulatokat váltott ki az emberekből Mellár Tamás minap tett megjegyzése. A baloldali  TOTÁLISAN FÜGGETLEN  jelölt olyannyira elragadtatta magát, hogy kijelentette: a munkanélküliek, szegények a Fideszre szavaztak, azok pedig, akik dolgoznak, termelnek, adót fizetnek, a kormányváltásra. Erre mondják azt, jóvanakkójóvan.

A „vidéki, tudatlan bunkókról”

Megértem, hogy nem könnyű most. Az ellenzéki politikusok, véleményformálók a saját kis buborékjukban, fórumaikon, társaságukban tényleg annyira, de annyira kormányváltó hangulatot érzékeltek – igaz, csak egymással beszéltek.