2019. augusztus 28., szerda

Álcában, harcban


Immár hivatalosan is elkezdődött a kampány, az őszi önkormányzati választásra készül az ország. Pécsett nem a megszokott módszerre számíthatunk: egyrészt indulnak a pártok (a Fidesz-KDNP az ÖPE-vel szövetségben, emellett az LMP, és a Mi Hazánk), illetve indul egy magát civil szerveződésnek nevező alakulat, a Mindenki Pécsért Egyesület is.
Ne érezze magát tájékozatlannak a kedves pécsi olvasó, ha erről a szervezetről az előző években mit sem hallott, nem tehet róla. Hiszen ez az egyesület nem is dolgozott a városban az előző években, nem végzett semmilyen civil munkát, nem láthattuk őket a városért serénykedni, mint sok-sok más olyan szervezetet, akik rendkívül értékes tevékenységet végeznek – mindannyiunkért, pécsiekért.
Ez a szervezet Mellár Tamás bábáskodásával jött létre, aki tavaly még azt állította, független jelöltként száll ringbe a választáson, majd amint bejutott a parlamentbe, azonnal be is ült az MSZP-P-frakciószövetségbe – és ezt a mai napig nem is bánja (a szavazóit is meg kellene azért kérdezni). Az egyesület időnként tartott egy-egy fórumot, volt, hogy még Mellár sem várta meg a végét. De akkor miért is van rá szükség?
A Mindenki Pécsért egy úgynevezett ernyőszervezet, vállaltan azért, hogy az MSZP-s, DK-s, jobbikos és egyéb „felségjelzésű” politikusokat elrejtse. A nevek persze árulkodóak, nehéz is elmondani néhány közismert baloldali káderről, hogy ők most már civilek. Persze azért megpróbálják.
Mint korábban kiderült, az a terv, hogy ha bejutnak így „civilként”, csak utána alakítanak frakciót, DK-sat, MSZP-set, jobbikosat, kinek-kinek színe szerint. Akkor már mindegy, a pécsiek szavaztak, eső után köpönyeg.
Azt persze nem tudhatjuk, egy ilyen MSZP-DK-Jobbik-ésatöbbi-koalíció hogyan vezetné Pécset. De mivel az ellenzéki terv mögött országszerte Gyurcsány keveri a kártyákat, így azért sejthetjük… De az is elég, ha megnézzük például Salgótarjánt vagy épp mostanában Szombathelyet. Salgótarjánban 5 év alatt sikerült elérni, hogy minden csúcsot megdönt a munkanélküliség (míg Pécsett most az országos átlag alatt van), míg Szombathely a marakodástól és a vitáktól hangos. Mert vitáznak egymással, harcolnak a kormányzattal, így pedig se idő, se energia nem marad arra, amiért megválasztották a képviselőket: hogy előre vigyék a várost.
Noha a cél mindenhol éppen ez kellene, hogy legyen. Persze Pécsett is.

2019. augusztus 2., péntek

Napsütötte Pécs


„Kiürült nyárra Pécs, de mégsem. Lehet, hogy ez furán hangzik, de mégis így van. Sokan nyaralni indultak, hazamentek az egyetemisták, sokan pihennek a környéken is (ugye mennyivel könnyebb parkolni vagy épp reggelente közlekedni?). Ez persze nem egyedi jelenség, budapesti ismerősöm mondta a napokban, hogy »töküres« a városa (már amennyire, mondanánk mi, pécsiek)” .

2019. július 1., hétfő

Felfelé


Ha valaki megnézi a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait a cégek által indított beruházásokról, olyan számokat láthat, hogy első pillantásra alighanem meg kell dörzsölnie a szemét. Országosan sem semmi a növekedés, de Baranya még ezt is túlszárnyalja jócskán. Igen, Baranya. Igen, Pécs. Az, amelyikről mindig azt halljuk, a leszakadt, elmaradt, a semmi. Lassan át kell gondolni ezt az érvelést, már persze annak, aki lépten-nyomon hangoztatja.

2019. április 22., hétfő

Színjáték az egész

Bár Gyurcsány Ferenc emlékezetes őszödi beszéde után nem lehet sok illúziónk, mi is fortyog a Demokratikus Koalíció boszorkánykonyhájában, azért a pécsi DK üléséről kiszivárgott hangfelvételen mégis elcsodálkozik az ember. Olvasgatja a Magyar Nemzet által készített cikket, és egyik ámulatból a másikba esik.

2019. április 5., péntek

Mit is mondott Rodolfo?

És akkor megint ugyanaz lesz. És akkor visszajönnek. És akkor újra dohos, áporodott levegő lesz. Ezekre gondoltam valamikor a kilencvenes évek közepén még szinte gyerekként, amikor az MSZP a rendszerváltás után négy évvel visszatért a hatalomba. 

2019. március 28., csütörtök

Kell nekünk fociakadémia?!


A kérdést egyik ismerősöm tette fel nekem címezve a kovácstelepi fejlesztések okán. A magyar foci sok évtizedes sikertelensége nyomán benne (is) kialakuló közhelytárat kellett vele együtt, közösen rendeznünk.

2019. március 1., péntek

Pécs újraiparosítása a szemünk előtt zajlik

Egyre több tény mutatja: Pécs legalább 20 éve folyamatosan várt és remélt újraiparosítása oly sok döccenő, tévút és akadály után végre valahára igazán pályára állt, s mintha egyre magasabb sebességi fokozatba kapcsolna. A közös erőfeszítések eredményeit látva pedig csak örülni szabad!

2019. február 22., péntek

A mi mandulafánk

Pécsnek nagyon sok olyan jelképe van, amelyekről nem csak a helyiek, de az egész ország azonnal a városra gondol. A főtéri dzsámi, a székesegyház, a Hunyadi-szobor, a tévétorony, a Zsolnay-kút bikafejei. Most pedig van egy újabb, ami igencsak összefűzte, összefogta a pécsieket: a havi-hegyi mandulafa.
Ez az ősöreg fa, köszönhetően a pécsiek voksainak, az ország fája lett, most pedig hatalmas versenyben van azért, hogy az Év Európai Fája legyen. Özönlenek a szavazatok, a közösségi oldalakon egymásnak adják a hírt a pécsiek: te már szavaztál? Hajrá, kellenek a voksok! Egy olyan közös pont lett ez, ami megmozgatta a pécsieket.
De miért? Csak mert szeretjük a természetet? Hát persze, de szereti azt más is.
Mert olyan szép ez a fa? Szép, persze, nekünk a legszebb, de talán van a versenyben olyan fa, amelyik érdekesebb formájú.
De akkor mi fogta meg a pécsieket? Az, hogy ez a fa a miénk. Tényleg egy darab Pécs. Már a mögötte álló havi-hegyi kápolna is úgy épült, hogy a pécsiek megfogadták, ha túléli a város a pestisjárványt, építenek egy templomot. S megtették, hátukon, kezükben cipelve a hegyre az építőanyagot. Összefogva.
S ott van maga a fa, amelyik a mediterrán vidékre emlékeztet. Mint mi, pécsiek. Mi tényleg egy kicsit déliek vagyunk, hangosabbak, akik szeretjük a társaságot, akik bátran átkiabálnak a főtéren a barátoknak, akik leülnek a napsütésben egy kávéra, akik kicsit lazábbak. Nekünk talán fel sem tűnik, de egy miskolcinak, szombathelyinek olykor bizony fura lehet.
Ráadásul ez a fa nem adja fel, virágaival dacol a téllel is, ha kell. Talán nem túlzás a párhuzam: ahogy mi, pécsiek. Ahogy nem adták fel a Mecseki Láthatatlanok 1956-ban az orosz tankok ellen, küzdve utolsóként is az országban. Ahogy nem adta fel a város a török, a szerb megszálláskor, járványok után, gazdasági összeomláskor. Daccal, keményen.
Most még nem tudjuk, nyer-e a pécsi mandulafa, elég lesz-e a helyiek voksa az orosz fa ellen. De ez nem is fontos. Mi már nyertünk valamit, ami eddig is a miénk volt, csak talán egészen mostanáig nem is vettük észre.

2019. február 15., péntek

Ne is figyelj oda rájuk, Édesanyám!


Nincs mese, napokig bénultan, letaglózva állt a balliberális oldal, miután kiderült: Orbán Viktor évértékelőjén olyan családtámogatási rendszert jelentett be, amit kénytelen-kelletlen a kormánnyal sosem kesztyűs kézzel bánóknak is – magukban persze – el kellett ismerniük. Dadognak, dadogtak, de a baloldali Gerő András történész azért megvilágította a helyzetüket egy őszinte pillanatában: az egyik oldalon ott van egy családtámogatási rendszer, a másik oldalon meg annyi, hogy legyen polgárháború.

2019. február 9., szombat

Akik vajjal kenegetik egymást


Megértük: ma már vajjal kenegetik egymást ugyanazok, akik korábban lenácizták, lezsidózták egymást, akik rozsdás bökőt emelve a szívükhöz kijelentették korábban: bárkivel összefogok, csak azzal a másikkal nem.

2019. január 21., hétfő

Jöjjön végre a béke a parkolásoknál!


Bár nem egy szívderítő dolog parkolásért fizetni, pláne nem saját városunkban. Elvárható, hogy amennyiben viszont már muszáj, tehessünk eleget kötelezettségeinknek fennakadások nélkül. Pécsen nem így volt ez mindeddig, de talán most, közel tíz évvel a Gámán Kft. távozása és a parkolás saját kézbe vétele után eljön ez az időszak is végre.

Mi, pécsiek az elmúlt hetekben megtapasztalhattuk, mivel járna, ha Pécsen szinte az összes hazai kis- és nagyvároshoz hasonlóan nem vezették volna be – egyébként nyugati példára – a díjhoz kötött parkolási rendszert.

Gyakorlatilag a belvárosban és annak közvetlen környezetében lehetetlenség volt parkolóhelyet találni abban az időszakban, amíg cserélták a régi, leharcolt automatákat, azaz díjmentes volt a parkolás. Látható volt, hogy a XXI. században a motorizáció fejlődésével, abban az időszakban, amikor családonként nem ritka a két autó sem, elengedhetetlenül fontos, hogy egy magára valamit is adó város szabályozza a rendszert.

Ez sajnos nem megy másként, mint díjak kiszabásával, üdvözlendő ugyanakkor, hogy a pénz nem egy külső, piaci alapú vállalat parkolóőreinek fizetésére, adminisztrációjára és hasznára megy el immáron közel tíz éve Pécsen, hanem a közutakat hozzák rendbe az aprókból.

De voltak lemaradások így is.

Ahogy sok minden mást, a 2010 előtti időszakból nem örököltünk túlzottan jó dolgokat. Így volt ez azokkal az automatákkal is, amelyek finnyásan el sem fogadták a beléjük dobált érméket, gyakran mentek tönkre.

De nem voltak képesek eleget tenni a kor követelményeinek sem ezek az ócskavasak.

Hiszen a statisztikák szerint ma már öt emberből négynek érintés nélküli fizetésre alkalmas bankkártya lapul a zsebében, így elvárható lett volna, hogy ezzel az egyszerű módszerrel rendezzük a díjat, ahogy két zsemléért is így fizet már sok embert a pékségben. Viszont a matuzsálemek erre alkalmatlanok voltak.

Reménykeltő, hogy a város most egy olyan új automatahálózatot épített ki, amely több magyar nagyvárosban már jó eredménnyel vizsgázott, elfogadja a bankkártyáinkat, s a lehető legkevesebb hiba mellett működik.

Jó esélyeink vannak arra, hogy ezentúl a kis gépeknél állva a jövőben megtakaríthatunk jó pár ősz hajszálat, kevesebb lesz a morgolódás, szitkozódás, gyorsabb lesz a jegyváltás és flottabbul megy minden.

Bízzunk a legjobbakban!




2019. január 11., péntek

Repedések rajzolták a falra az örök világot

Azt mondják, a pénz beszél, a kutya ugat. Most akkor mint egy kutya ugatni, vagy inkább csaholni szeretnék. Úgy, ahogy nagyapám kis tacskója tette gyermekkoromban, az egyik legkisebb ormánsági faluban.