A mi mandulafánk

Pécsnek nagyon sok olyan jelképe van, amelyekről nem csak a helyiek, de az egész ország azonnal a városra gondol. A főtéri dzsámi, a székesegyház, a Hunyadi-szobor, a tévétorony, a Zsolnay-kút bikafejei. Most pedig van egy újabb, ami igencsak összefűzte, összefogta a pécsieket: a havi-hegyi mandulafa.
Ez az ősöreg fa, köszönhetően a pécsiek voksainak, az ország fája lett, most pedig hatalmas versenyben van azért, hogy az Év Európai Fája legyen. Özönlenek a szavazatok, a közösségi oldalakon egymásnak adják a hírt a pécsiek: te már szavaztál? Hajrá, kellenek a voksok! Egy olyan közös pont lett ez, ami megmozgatta a pécsieket.
De miért? Csak mert szeretjük a természetet? Hát persze, de szereti azt más is.
Mert olyan szép ez a fa? Szép, persze, nekünk a legszebb, de talán van a versenyben olyan fa, amelyik érdekesebb formájú.
De akkor mi fogta meg a pécsieket? Az, hogy ez a fa a miénk. Tényleg egy darab Pécs. Már a mögötte álló havi-hegyi kápolna is úgy épült, hogy a pécsiek megfogadták, ha túléli a város a pestisjárványt, építenek egy templomot. S megtették, hátukon, kezükben cipelve a hegyre az építőanyagot. Összefogva.
S ott van maga a fa, amelyik a mediterrán vidékre emlékeztet. Mint mi, pécsiek. Mi tényleg egy kicsit déliek vagyunk, hangosabbak, akik szeretjük a társaságot, akik bátran átkiabálnak a főtéren a barátoknak, akik leülnek a napsütésben egy kávéra, akik kicsit lazábbak. Nekünk talán fel sem tűnik, de egy miskolcinak, szombathelyinek olykor bizony fura lehet.
Ráadásul ez a fa nem adja fel, virágaival dacol a téllel is, ha kell. Talán nem túlzás a párhuzam: ahogy mi, pécsiek. Ahogy nem adták fel a Mecseki Láthatatlanok 1956-ban az orosz tankok ellen, küzdve utolsóként is az országban. Ahogy nem adta fel a város a török, a szerb megszálláskor, járványok után, gazdasági összeomláskor. Daccal, keményen.
Most még nem tudjuk, nyer-e a pécsi mandulafa, elég lesz-e a helyiek voksa az orosz fa ellen. De ez nem is fontos. Mi már nyertünk valamit, ami eddig is a miénk volt, csak talán egészen mostanáig nem is vettük észre.

Ne is figyelj oda rájuk, Édesanyám!

Nincs mese, napokig bénultan, letaglózva állt a balliberális oldal, miután kiderült: Orbán Viktor évértékelőjén olyan családtámogatási rendszert jelentett be, amit kénytelen-kelletlen a kormánnyal sosem kesztyűs kézzel bánóknak is – magukban persze – el kellett ismerniük. Dadognak, dadogtak, de a baloldali Gerő András történész azért megvilágította a helyzetüket egy őszinte pillanatában: az egyik oldalon ott van egy családtámogatási rendszer, a másik oldalon meg annyi, hogy legyen polgárháború.

Akik vajjal kenegetik egymást

Megértük: ma már vajjal kenegetik egymást ugyanazok, akik korábban lenácizták, lezsidózták egymást, akik rozsdás bökőt emelve a szívükhöz kijelentették korábban: bárkivel összefogok, csak azzal a másikkal nem.

Jöjjön végre a béke a parkolásoknál!

Bár nem egy szívderítő dolog parkolásért fizetni, pláne nem saját városunkban. Elvárható, hogy amennyiben viszont már muszáj, tehessünk eleget kötelezettségeinknek fennakadások nélkül. Pécsen nem így volt ez mindeddig, de talán most, közel tíz évvel a Gámán Kft. távozása és a parkolás saját kézbe vétele után eljön ez az időszak is végre.

Mi, pécsiek az elmúlt hetekben megtapasztalhattuk, mivel járna, ha Pécsen szinte az összes hazai kis- és nagyvároshoz hasonlóan nem vezették volna be – egyébként nyugati példára – a díjhoz kötött parkolási rendszert.

Gyakorlatilag a belvárosban és annak közvetlen környezetében lehetetlenség volt parkolóhelyet találni abban az időszakban, amíg cserélták a régi, leharcolt automatákat, azaz díjmentes volt a parkolás. Látható volt, hogy a XXI. században a motorizáció fejlődésével, abban az időszakban, amikor családonként nem ritka a két autó sem, elengedhetetlenül fontos, hogy egy magára valamit is adó város szabályozza a rendszert.

Ez sajnos nem megy másként, mint díjak kiszabásával, üdvözlendő ugyanakkor, hogy a pénz nem egy külső, piaci alapú vállalat parkolóőreinek fizetésére, adminisztrációjára és hasznára megy el immáron közel tíz éve Pécsen, hanem a közutakat hozzák rendbe az aprókból.

De voltak lemaradások így is.

Ahogy sok minden mást, a 2010 előtti időszakból nem örököltünk túlzottan jó dolgokat. Így volt ez azokkal az automatákkal is, amelyek finnyásan el sem fogadták a beléjük dobált érméket, gyakran mentek tönkre.

De nem voltak képesek eleget tenni a kor követelményeinek sem ezek az ócskavasak.

Hiszen a statisztikák szerint ma már öt emberből négynek érintés nélküli fizetésre alkalmas bankkártya lapul a zsebében, így elvárható lett volna, hogy ezzel az egyszerű módszerrel rendezzük a díjat, ahogy két zsemléért is így fizet már sok embert a pékségben. Viszont a matuzsálemek erre alkalmatlanok voltak.

Reménykeltő, hogy a város most egy olyan új automatahálózatot épített ki, amely több magyar nagyvárosban már jó eredménnyel vizsgázott, elfogadja a bankkártyáinkat, s a lehető legkevesebb hiba mellett működik.

Jó esélyeink vannak arra, hogy ezentúl a kis gépeknél állva a jövőben megtakaríthatunk jó pár ősz hajszálat, kevesebb lesz a morgolódás, szitkozódás, gyorsabb lesz a jegyváltás és flottabbul megy minden.

Bízzunk a legjobbakban!

Repedések rajzolták a falra az örök világot

Azt mondják, a pénz beszél, a kutya ugat. Most akkor mint egy kutya ugatni, vagy inkább csaholni szeretnék. Úgy, ahogy nagyapám kis tacskója tette gyermekkoromban, az egyik legkisebb ormánsági faluban.

„Elfogyott a sör, elfogyott a sör”

Bár elvileg a karácsony közeleg, távolról sem ünnepi ügyekkel foglalkozhat az ország. Kezdődött azzal, hogy az ellenzék úgy döntött, pár hónappal a bukott választás után csak meg kellene mutatni a választóknak, még léteznek egyáltalán, ezért síppal-dobbal-nádihegedűvel akarták megakadályozni a parlamentben a munka törvénykönyvéről való szavazást. Az persze nem számít, hogy önkéntes alapú lenne a túlmunka, és három éve az MSZP is azt mondta, hogy aki többet akar dolgozni, annak ehhez joga van. A balhé és ezzel a várt népszerűségi index növelése a cél – írja a Mecseki Srácok.

A pécsiek szempontjából annyi haszna biztosan volt legalább a dolognak, hogy így láthatták a választókerületében gyakran hiába keresett képviselőjüket – az MSZP-P-frakciószövetségben csücsülő – Mellár Tamást: ott állt a pulpitus mellett, a korábban melegebb éghajlatra elküldött MSZP-sekkel kart karba öltve. Hiteles.

Ekkor még nem sejthettük, mi következik, bár sejthettük volna, Mellár frakciótársa, az országszerte totálisan ismeretlen, a szinte mérhetetlen támogatottságú P-s (!!!) Tordai Bence ugyanis már barikádokat vizionált. Estére azután ország-világ láthatta, milyen is a szabad, demokratikus, liberális véleménynyilvánítás: a tüntetők a parlament előtt le akarták dönteni/fel akarták gyújtani az ország karácsonyfáját, palackkal dobálták a rendőröket, volt, aki egyenesen a rendőrök előtt könnyített magán.

Belefér. Aztán MSZP-s vezető politikusok vagy fenékkel – óriási volt – támadtak, vagy szemből. Lényeg a provokáció, a balhé. Ugye, mondani sem kell, hogyha Pécsen egy járőrrel így viselkedne az egyszerű polgár, hamarjában a háromnapos pihenőre küldenék.

Szóval Mellár ezekkel vállalt elvtársi közösséget. De itt még nincs vége: mások a rászoruló gyerekek számára kirakott szánkókat akarták felgyújtani, vagy éppen egyszerűen elvitték.

A „békés” demonstráción így a rendőrségnek többször lopás miatt kellett intézkednie. Különösen szép pillanatok voltak, amikor egyesek azt kiabálták, „gyújtsátok fel a jászolt”, és/vagy azt skandálták: „elfogyott a sör, elfogyott a sör”. No komment.

Aztán az ország többsége – baloldal is! – által egyáltalán nem ismert Momentum nevű párt hirdetett békés demonstrációt, ami olyan békésre sikeredett, hogy Fekete-Győr András pártelnök maga dobta meg a rendőröket füstgránáttal, ezzel maga dicsekedett el az egyik balliberális hírportálnak. Aztán a párt egy másik vezetőjét hasonló okok miatt vitték el a rendőrök. Ott volt azért az a Nemes Balázs is, a párt pécsi elnöke, aki néhány éve
még – mert akkor éppen olyanja volt – melegeket dobált volna meg, ahogy ő mondta, csak azért nem utcakővel, mert az picikét durva lenne, de maró folyadék mehetett volna rájuk.

Ennek a szélsőjobbos-balliberális figurának aztán sikerült egybeterelnie Mellárt, Kunszt Mártát (DK), Szakács Lászlót (MSZP), hogy egy magáncéget megdobáljanak, és ahol Nemes kijelenthesse: nekik csak az erőszak maradt az eszközük.

Gondoljuk végig a következményeket. Csak magunkban...

Szóval láthatjuk, hogyan is fest egyesek értelmezése szerint a szabad, demokratikus, liberális, tüntető tömeg.

Milyen jó is lenne, ha végre ezek jutnának kormányzati pozícióhoz, mert akkor aki nem tetszene nekik, azt megdobálnák füstgránáttal, vagy éppen felgyújtanák, mint a kukákat, törnének zúznának, meg fütyörésznének.

És akkor eljött az a nap, amikor bementek a köztévéhez, hogy majd ők petíciót olvasnak be. Ja nem az országosan egyébként mindenhol fogható RTL Klubon, hanem az ellenzék szerint gyatra nézettségű M1-en.

Olyan tartalmú petíciót, amit már ezerszer elmondtak, tudjuk, hogy mit követelnek, ez senkinek sem új. Ami új, hogy a botrányokozásban – vagyis inkább a lájkvadászatban – összeállt végre az áhított ellenzéki nagykoalíció. Tudja mindenki, hogy idén áprilisban mi történt, hatalmas bukta. És vajon miért? Mert nem volt lájkvadászat, mert valami olyasmit kellett volna letenni az asztalra, amit értenek a választóik, amivel célt lehet elérni.

Nem jött össze, maradt a füstbomba, a Kunhalmi Ágnes-féle (MSZP) ajtónakrohanásos jajveszékelés – no de kérem, miért nem nyitja??????? –, Hadházy Ákos (ex-ex-ex most független) földön fetrengése, miközben a forradalmárok aprópénzt kértek odabenn, mert az összeset bedobálták az automatákban.

Az, hogy valaki képviselőként belelásson a Magyar Televízió dolgaiba, nem jogosítja fel arra, hogy balhézzon, botrányt okozzon, tűzriadós csengőket nyomogasson, vagy éppen azzal fenyegetőzzön, hogy több ezer ember fogja megszállni a tévét.

Faképnél hagyta Pécset az ellenzék

Nem tudom Önöknek feltűnt-e, de mintha az – egyébként romokban lévő – ellenzék sorra felzabálná azt a pár képviselőt is, aki Pécsről a Parlamentbe jutott. Sorra tűntek és tűnnek el ugyanis Pécsről azok a politikusok, akiknek éppen a helyiek képviselete lenne a feladatuk, de arra nagy ívben tesznek a politikai ranglétra magasabb fokainak elérése érdekében.

Még azok szerint is csapnivaló az ellenzék a magyar emberek közül, akik alig-alig politizálnak, szerintük ugyanis a döglődő ellenzék az oka annak, hogy az Orbán-kormány egymás után harmadszor is kétharmados többséget szerzett.

Pécsen azonban mintha még ennél is borúsabb lenne a kép.

Nem most kezdődött a pécsi ellenzék szétporladása, hiszen emlékezhetünk: egy évvel ezelőtt az akkori legerősebb ellenzéki párt, az MSZP még jelöltet sem tudott állítani, sőt, végül nem is talált pécsi jelöltet, akit elfogadhatónak tartott volna. Így lett a zengővárkonyi Mellár Tamás az emberük.

Őt az urnákhoz járuló belvárosi és mecsekoldali pécsiek többsége juttatta parlamentbe, azonban április 8-a óta szinte kizárólag az országos politikában mozog (valójában teng-leng érthetetlen közgazdasági, MNB-s megnyilatkozásokkal…), semmit nem törődik a pécsi problémákkal, a pécsiek igényeivel, nincs irodája, nem fellelhető. Gyakorlatilag eltűnt.

Pontosan ugyanúgy eltűnt, mint a volt helyi alpolgármester, alias „csokitolvaj” (copyright: Szili Katalin). Tóth Bertalan „pécsi” képviselő eddig csak frakcióvezetőként távolodott el Pécsről olyan elánnal, hogy évek óta nem jelent meg a pécsiek előtt, de azóta megcsinálta a tutit: a 10 százalékos MSZP első embere is lett. Beszédes, hogy a Toller-éra legbefolyásosabb politikusa, Juhász István a minap azt írta ki Facebook-oldalára erről, hogy „egy újabb állomás az MSZP egyre meredekebb lejtőjén”.

A képlet egyszerű mindkét figuránál.

Tóth bukott pécsi politikus, aki abban látja karrierjét, hogy a kommunista utódpártot megőrizze a klinikai halál állapotában valamilyen csoda folytán.

Mellár pedig 135 millió forintért mutatott hátat függetlenségének és a pécsieknek. Ennyit kapott ugyanis az a baloldali frakció, amely miatt porrá zúzta elveit, s amiért mégsem „lesz függetlenként a parlament lelkiismerete” – ahogy azt korábban ígérte szavazóinak és mindenkinek.

A legújabb távozó a porondról a szintén ellenzéki, szintén pécsi országgyűlési képviselő: Keresztes László Lóránt, aki mindkettejükkel vitában, perben és haragban áll. Tóth szerinte Pécs tönkretételének oszlopos tagja és az MSZP a NER része, Mellárról pedig úgy vélekedik, nem vita tárgya, hogy hová tartozik, természetesen Tóthhoz, logikusan levezetve egy olyan brancshoz, ami a NER része, s akikkel soha nem működne együtt.

Ő most éppen azért nem Pécsért és a pécsiekért dolgozik, mert azon mesterkedik, miként tudja életben tartani az ellenzékhez hasonlóan szintén romokban lévő, elnöki lemondáson és belső háborúkon túleső pártját. S miként tudna szövetkezni a kettészakadt Jobbik megmaradt (korábbi önmagát szembeköpő) részével, hogy az a bizonyos pecsenye esetleg még 2022 után is sülhessen számára, meg a többi botcsinálta ellenzéki számára.

A mutatott teljesítmény mellett az a még szomorúbb, hogy ezek a szerencsétlenek, ezek a „tüke pécsiek” válogatják majd össze azt az „álomcsapatot”, amely szerintük alkalmasabb lesz majd Pécs irányítására, mint a jelenlegi városvezetés.

Megmosolyogtató, szomorú, így egyszerre.

Mellár Tamással azért egyet tudunk érteni; néhány évvel ezelőtt a politikának hátat fordítva (sic!) azt mondta:

„További jó dagonyázást kívánok!”