Pécset is elvitte volna Trianon

Vajon hány olyan család van Magyarországon, amelyikben nincs egyetlen határon túli felmenő?  Valószínűleg nagyon-nagyon kevés, ám vannak, akik ezt is megtagadták saját boldogulásuk érdekében. 


Még középiskolás koromban jártam Versailles-ban, akkor ütött meg döbbenetes erővel a trianoni csonkolás ereje, amikor a trianoni kastély egyik falán csak magyar feliratokat olvashattam, melyek mind-mind a tragikus, lassan 100 évvel ezelőtti döntés ellen így vagy úgy, cifra vagy éppen kulturált formában tiltakoztak. A lényeg ez volt: Vesszen Trianon! Ekkor 1993-at írtunk.

Persze tudtam, hogy miről van szó, mivel nagyapámat születése után, 1924-ben azért csempészték át a Duna hídon Észak-Komáromból, hogy magyar állampolgár lehessen. Az ő édesanyja családja viszont Felvidéken, az elcsatolt részen maradt, de nagymamám is „határon túli lett” egy csapásra, hiszen a határtól néhány kilométerre lévő, valóban virágzó, és minden történelmi, politikai hamisítás ellenére sokszorosan magyar ajkú, lelkű városban, Aradon született – onnan települt át Szegedre.
Két nagyszülő, akiket a véletlen, a megcsonkított Magyarország sodort össze.

Nem voltak egyedül, mégis hosszú évtizedekig tabu volt erről beszélni. Éppen azért volt elemi erejű szembesülni a rendszerváltás után néhány évvel a trianoni kastély falára írt mondatokkal, mert még akkor is – a 800 ezer MSZMP párttag országában – bizonytalanul, szinte félve, kettősséggel beszéltek róla. Hogy mennyire aljas volt a kommunista-szocialista világ, kiválóan mutatja, hogy azt az erdélyi magyartanárt, aki 1990-ben egy jobb élet reményében települt át Magyarországra, következetesen román tanárnak gúnyolták a diákok, s bizony, a szüleik is.

De fiatal egyetemi tanártól is hallottam, hogy jogosan vették el tőlünk Erdélyt – olyan nagyvárosokat, mint Arad, Nagyvárad, Kolozsvár –, mert többségben voltak ott a románok. Ő ma is tanít, kérdés, hogy vajon mit, miért és kiket?

De a kommunisták nem tudtak kibújni a bőrükből, hiszen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás elleni gyalázatos kampányt ők vezetették. Nem, nem Gyurcsány Ferenc egyedül, ebben vastagon benne volt Botka László, meg az a Tóth Bercike is, aki akkor választmányi elnökként egy mukkot sem szólt. De hát a név, meg a kommunista felmenők erre kötelezhették. Szóval nem a DK-s ősellenség taposott egyedül páros lábbal magyarokon, hanem kompletten az egész bagázs – közös munka volt az párttagocskák. Mentetek is a levesbe.

Forrás: Wikipédia

Bercike és csapata azt viszont elfelejtette, hogy bizony volt olyan forgatókönyv is, amely szerint Pécs is megy a levesbe, a szerbek ugyanis simán elvitték volna. De hát ez mit számított volna egy kommunistának? Neki nem mindegy, hol csinál karriert a nép nevében? Dehogynem, ganz egal! Most éppen Pesten sütögeti pecsenyéjét a komlói Szakács Lacikával együtt, miután Baranyában már nem kértek belőlük – ugye-ugye ki szavazna rátok direktbe, fiúk? A PÁRT azért behúzott, hogy legyen miből „megélnetek”.

Igen, ugyanaz a nemzetek felett álló szocialista brigád – biztos fejből fújjátok fiúk az internacionálét – kiáltotta ki 1921-ben a szerb köztársaságot Pécsen, amelynek eszméivel, örökségével osztoztok.