2017. február 23., csütörtök

Nolimpia? - Lelkük rajta…


Ennyi volt. Egy kisebbség fosztotta meg a világ magyarságát attól, hogy egy közös ügy érdekében még egymással szemben álló ideológiát vallók is összefogjanak, együtt örülhessenek, szorítsanak egy olyan pályázaton, ami akár nemzeti is lehetett volna. Sáros bakancsokkal tiporták szét álmainkat azok, akiknek mindennél fontosabb volt saját politikai pecsenyéjük, mint bármi más. Önmagukkal kell majd elszámolniuk.


2024-ben nem lesz Magyarországon Olimpia.

Bármelyik józanul gondolkodó magyar ember fejében nyilvánvaló volt, hogy ez a mondat valósággá válhat egyszer. Azt azonban rémálmunkban sem gondolhattuk, hogy nem a NOB ítészei, hanem magyar társaink miatt.

Los Angeles és Párizs. Góliátokként emelkedtek ki a kandidáló országok közül, Budapest ebben a hármasban üde színfolt volt, s most először – a gazdaságos olimpiák meghirdetése után - lett volna esélye a győzelemre is.

Néhányunk kevés, néhányunk több esélyt adott erre, de a támogatottság komoly volt. S éppen ezek az apró reménysugarak vitték mindig előbbre és előbbre a magyarságot.

Ha – mint annó Czene Attila 1996-ban Atlantában a külső pályáról aranyat nyerve – befutottunk volna, a remény megtestesítőjeként a fenntartható beruházásokról szóló olimpiák első és később viszonyítási pontnak számító szereplőjeként jelenhettünk volna meg.

Nemcsak azt mutathattuk meg volna, hogy igenis meg lehet ésszerűen rendezni a játékokat, hanem azt is, hogy a jövőben a kis országok városainak van keresnivalójuk a nagyok között is, ha sportról, összefogásról van szó.

Nem tehetjük meg. Nem mutathatjuk meg. Soha nem fog kiderülni.

Azért nem, mert egy nagyon szűk csoport politikai haszonszerzés miatt, külső érdekektől vezérelve és – ne legyünk naivak - talán pénzelve széttörte ezeket az álmokat még mielőtt azok a valósággal legalább köszönőviszonyba kerülhettek volna, azaz eljutottunk volna a pályáztatási szakasz zárásáig.

Véletlen vagy sem, éppen akkor gyújtották be rakétáikat, amikor az ítészek a pályázó városokat járták.

Nyertek, megcsinálták! Örülnek, tapsolnak, mámorban úsznak azok ma, akik nem akartak Olimpiát.

De mit is értek el?

Elérték, amit Párizs és Los Angeles a kezdetektől szeretett volna, hiszen immáron csak ketten maradtak, s nagy rá az esély, hogy Los Angeles 40 év után ismét megrendezheti minden idők legdrágább olimpiáját.

Elérték, hogy ismét összeugrasszák a magyarokat, s az elmúlt években a magyar olimpiáért szorító emberek közé éket verjenek. Puszta demagógiával.

Elérték, hogy azt a nemzeti öntudatot, ami megerősödőben volt Magyarországon és a határon túli magyarokban egy sáros csizmával a maguk által létrehozott posványba tapossák.

Elérték, hogy milliók, akik hittek a magyar pályázat esetleges sikerében, most ismét kicsinek érezzék magukat. Hogy fejüket lógatva, azt mondják, erre sem vagyunk képesek, nemhogy olimpiarendezésre.

Elérték, hogy ez a kis ország, amelynek világszinten sem jelentős ipara, sem temérdek ásványkincse, sem komolyabb hegye, sem tengere, sem említésre tehető érdekérvényesítő képessége nincsen, elbúcsúzzon egy időre ettől a kitörési ponttól is.

Kétes dicsőség, kétes győzelem, kétes teljesítményt ez.

Ezt a romboló, bomlasztó aknamunkát pedig a csendes, szemlélődő, a reményben élő, a jövőben bízó többség soha nem fogja elfelejteni azoknak, akik ma a mellüket verik.

Nem mondom, hogy a közös álmaink ellen hangolók nem magyarok. Hogy nincs fogalmuk az olyan szavak tartalmáról, mint nemzet, hazafiság. Nem mondom, hogy szégyelljék magukat.

Az idő, a többség és a történelem pontosan meg fogja mondani, mutatni nekik, hol van a helyük.

Az emberek többsége soha nem fogja nekik elfelejteni ezt a „sikert”, „győzelmet”.

Hogy ők, akik az aláírások gyűjtését tekintették fő tevékenységüknek az elmúlt hetekben miként néznek rokonaik, barátaik, leendő házastársuk, gyermekük, unokájuk szemébe, s mit fognak mondani arra a kérdésre, hogy

„Miért?” vagy
„Mi volt ezzel a célod?”,
„Igaz magyarnak érzed magad?”.

Mert meg fogják tőlük kérdezni. És előbb vagy utóbb ők maguk is felteszik e kérdéseket önmaguknak is.

A tükör előtt reggelente.

Sminkelés vagy borotválkozás közben.

Vagy az álmukban.

El fognak számolni mindannyian ezekkel a tettekkel, s nem lennék a helyükben akkor, amikor meg kell fogalmazniuk a válaszokat, s meg kell adniuk a magyarázatokat.

A munka és feladat nagy része tehát még hátravan nekik az első pezsgős és konfettis momentumokat követően, akár évtizedeken át.

Lelkük rajta.

2017. február 20., hétfő

Röhej, de nincs min nevetni a Momentum felbukkanásában

Végy néhány fiatalt, kavard meg őket, dobd meg őket egy kis pénzzel, aztán verj át mindenkit, hogy civil vagy, és máris kész az új politikai mozgalmad. Vagyis itt egy újabb röhejes erőlködés. 

Valahogy nehezen vette be az ember gyomra, hogy vannak olyan civilek, akik pénzt, energiát nem kímélve, a családi életüket, a barátaikat félretéve képesek hónapokat azzal tölteni, hogy aláírásokat gyűjtsenek egy olyan ügyben, ami - akárhogy is vesszük - politikai döntés. A Momentum lelkes emberei pedig ezt tették - ugye, önként és dalolva, boldogan az olimpia ellen.  És össze is hoztak - elméletileg - 266 ezer aláírást. De nem is ez a lényeg, inkább az, ahogyan most hirtelen a semmiből (ugyan már) előrukkolnak azzal, hogy ők bizony 2018-ban elindulnak a választáson. 



Badadumm. 

Mert ők csak véletlenül, meg nem is akarták. Aztán itt vannak a szokásos áldumák, hogy "rettenetesen félnek" az emberek, meg nekik olyan a tagságuk, meg annyira nincs pénzük, hogy egyik aktivistájuk ajánlotta fel, hogy kölcsönadja az autóját. 

Nem, azzal semmi gond, ha valaki politizál, vagy politikai karriert épít (vagy akar), ahogyan azzal sincs, ha valaki tanár, vagy mérnök és így tovább. A gond azzal van, hogyha nem vállalja fel. Mégis milyen lenne, ha a tanár azt mondaná, most csak kicsit tanítok, egyébként meg nem, meg nehogy kiderüljön, hogy az vagyok. Vagy a mérnök csak nem vállalná fel, hogy ő tervezte a házat, ami ráomlott a családra?

Közröhej. 

A Momentum pedig ezt csinálta, ami azért is szánalmas, mert a valódi civil szervezetek akcióit is gyanússá teszi. És mégis: ki alkalmazna egy olyan tanárt, aki nem akar tanítani, vagy egy olyan mérnököt, aki nem vállalja a felelősséget? Ki akarna olyan politikusokat, akik civil köntösbe bújva politizálnak? 

Vajon miért-e köntös? Egyszerű a válasz: a baloldali liberális oldal így akar - sokadjára - bázist építeni, átmenteni magát. Ott szöszöl a Momentum mögött Haris Éva, a szocialisták háttérembere, megbukott királycsinálója, aki az ultraciki baloldali főpolgármester-jelölt castingolása után dobta be a jegesvödrös ultraciki Falus Ferencet. Tudjuk, milyen sikerrel. Meg ott van még Szabó Pál is, aki akkorát alkotott az MSZP minisztereként, hogy alig emlékszünk rá. 

És eljőve a Momemtum csillaga, hiszen hát kellene valami. VALAMI. 

Legyen tánc, meg univerzális balhé, ahogy azt a két mémmé vált ősszavazó is elmondta: 



Mégis milyen baloldal az, amelyik arról beszél, hogy ő aztán megegyezik mindenben, zálogházmultimilliomos pécsi szocialista ezt még megfejeli azzal, hogy "Budapesten mi zajlik, arról fogalmam sincs". 

A nagy politikai túlélő ex-szocialista alpolgármester, Kunszt Márta DK-s pécsi képviselő, aki aztán leszögezi csak Gyurcsány Fletó lehet az ország vezércsillaga, de erről senki nem beszélt velük. 

Erre fel néhány nap múlva Gyurcsányt azonnal elkezdi ekézni az MSZP-s Botka László miniszterelnökjelölt-jelölt-jelölt (jelöltke), aki előtt nem sokkal még azt találja mondani a fényes múltú MSZP-elnök, Molnár Gyula, hogy "ők összefognak mindenkivel, akivel lehet". Édes szívem, mondd már meg, hogy mégis kik és kivel?

Nagyon úgy néz ki, hogy baloldalon nemhogy káosz van, meg fogalmatlanság, hanem valójában nem is létezik baloldal, csak marakodókat látni, új és régi huszárokat, akiknek már rég nem számít a baloldaliság, hanem a túlélés, meg némi népszerűség.

Az, hogy az MSZP milyen nevetséges, rozsdás szélkakas, íme egy videó, hogy mennyire nem az elvekről van szó, hiszen a nevetőgörcsös Kunhalmi Ágnes itt még csodálatos dolgokat mond az olimpia megrendezéséről...


Közröhej. De mit is várjon attól párttól az uccaembere, akinek választási lehetőségként Dopeman nevű mosatlan szájú és -életű sötétséget kínálják fel képviselőnek? A Momentumról pedig mindent elárul, hogy elnökségi tagja lehet egy olyan figura, akiről mindent elárulnak saját mondatai:

"istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek,cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni".