2017. augusztus 1., kedd

Óraműszerűen, ahogy Katinka úszik

Hosszú Katinka mosolya, ahogy a magyar zászlóval a vállán sétál. Nagy Viktor arca, amikor tényleg mindent megfog. Kenderesi Tamás harca, ahogy a 7. helyről a 2.-ra úszik az elődöntőben. Cseh László mosolya, amikor a nagy rivális emeli fel a kezét a vízben. Milák Kristóf csodaezüstje, amit 17 évesen szerzett. Azt hiszem, a legtöbb magyarnak ez marad meg a vasárnap véget ért budapesti vizes vb-ről.

És nem az, amit előre próbáltak néhányan vizionálni: úgyse készül el határidőre semmi, de ha mégis, akkor ócska lesz, itt is, ott is hibával.

Aztán elkészült.

Minden.

Határidőre.

Hiba nélkül.

Úgy, hogy Magyarország eredetileg nem is a 2017-es, hanem a 2021-es világbajnokságra készült, csak beugróként vállalta el a több évvel korábbi világeseményt. És mégis sikerült.

És nem csak épphogy készült el, szűken, csisszre. A Duna Arénát a világ bármely pontján, New Yorktól Berlinig boldogan elfogadnák. A Duna-parti toronyugrás helyszíne olyan telitalálat volt, aminél jobb országimázs nem kell: ezernyi kép kering az interneten, amelyen a „repülő emberek” látszanak, háttérben a csodás magyar parlamenttel. És ezt bizony megnézik a világ minden pontján.

- Minden idők legjobb vizes vb-jét rendezte Magyarország – nem magunkat dicsérjük, hanem Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszószövetség elnökét idézzük, aki ezt állapította meg az elmúlt napokban.

Persze ilyenkor az embernek óhatatlanul eszébe jut, ugyanilyen olimpiát is tudtunk volna rendezni. Tudtunk volna… Ha néhány percemberke nem veszi el ennek a lehetőségét. De azért nem maradunk világesemény nélkül, sőt: 2019-ben junior úszó vb, 2020-ban vizes Európa-bajnokság, és még abban az évben labdarúgó Európa-bajnokság színhelye lesz Budapest.

Hosszú Katinka vasárnap megmutatta, hogyan kell legyőzni a világot. A vizes vb rendezésével pedig egy ország mutatta meg, hogyan kell legyőzni a kishitűséget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése